Annak idején teljes odaadást követelt a programozás. Nehéz volt. Ha leültél, ki kellett kapcsolnod a külvilágot, és nem vetted észre, ha vizelni kell, vagy ha észrevetted, inkább nem keltél fel, mert előbb még ezt a függvényt hadd fejezd be, ez most nagyon fontos. Ilyen volt, ilyennek szerettük.
Aztán jöttek a csapások. Először a Windows, aztán az internet, és hamarosan a weboldalak. Nem is akartuk elhinni, hogy most már erről fog szólni minden, de végignéztük, ahogy szép lassan egyre inkább erről szól. Már nem kell hamar lefutnia a programnak, már nem kell helpet írni hozzá, nem kell külön képernyőkezelést csinálni, meg videokártya szerinti grafikus módba kapcsolni: LEGYEN SZÉP, és LEHESSEN ELTALÁLNI EGÉRREL. És akkor menő.
Nőtt a felbontás, szaporodtak a színek, nőtt a tárhely, nőtt a sávszélesség - egyszer csak már lehetett fotókat használni az addigi GIF clipart helyett. Olyan lett a net, mint egy lapozgatós prospektus. Mindenkinek weboldal kellett, de csak nagyon ritkán akartak mögé programozást, ha meg igen, az leginkább arról szólt, hogy megjelenítsük. Úgy, ahogy a designer megtervezte. Igen, közben egy ilyen szakma is kialakult, a designer. Ő az, aki "nem ért semmihez, de le tudja rajzolni", és oldd meg, hogy olyan legyen. Később lettek értelmesebb designerek is, akik már meg tudták jeleníteni.
Annyira lassan haladt a változás, hogy nem is vettük észre. Mint a béka, akit ha lassan melegítesz, akkor nem ugrik ki, hanem megfő.
Apránként tűnt el a szakma értelme, pedig az alján továbbra is ott maradt: a mélyben, valahol, ahová nem jut el a napfény, természetesen ugyanazok a fogaskerekek dolgoznak, mint régen. Ugyanúgy fontos a teljesítmény, ugyanúgy kritikusak a futásidők. Csak ma már nem az a "programozó", aki ezekkel foglalkozik, hanem aki a tetejével hamar kész van. Aki egyetlen látogatóval nézve működőre tudja csinálni a weboldalt. Már nincs is más. Csak a weboldal létezik. Már nincs is olyan, hogy "írtam egy programot", maximum egy modult vagy egy classt vagy egy js libraryt, aminek persze mindig ugyanaz a vége valahol: egy weboldal.
Rengeteg cégnél probléma, hogy nem tudnak semmit a programozók. Hogy ezek már nem azok az okos gyerekek, akik régen elvetemült öltözékben, elborult tekintettel odanőttek a gép elé, meg akik a scifiben mindig feltörték "a Pentagon szerverét" (azt az egyet, ami van neki) egy hordozható billentyűzetről egy fekete alapon zöld parancssorból. Ezek már nem a gondolkodó gépek, nem a tudósok, nem a szoftverművészek, hanem egy teljesen új réteg. Nyakkendőjük van, vagy gördeszkás pulóverben tolják, lazák, magabiztosak, és úgy érzik, hogy a világ egyszerű, csak érteni kell hozzá. És a legszörnyűbb, hogy azt is hiszik, hogy ők értenek.
Itt jön be a képbe a babzsákfotel.
Ültél már ilyenben?
Emlékszel még, hogy hogyan sikerült kijutnod belőle? Valószínűleg úgy, hogy oldalra legurultál, miután negyedórán keresztül a hátadon hadonásztál az összes végtagoddal, hogy valamilyen módon fogást találj a padlón, és végül kétségbeesett súlypontáthelyezésekkel eljutottál a zsák szélére, ahonnan már egy nekirugaszkodással meg lehetett oldani. A babzsák valójában egy ragadozó, egy csapdaállító organizmus, ami rád vadászik. Egyszerűen annyira kényelmes, annyira magába húz, annyira felveszi az alakodat, hogy egy idő után nem látod az okát, hogy valaha is felkelj belőle. Miért tennéd? Mi van odakint, ami olyan érdekes? Inkább maradnál még egy kicsit. És valahol a lelked mélyén érzed, hogy éppen tönkretesz, felfal, bekebelez, hogy áldozatul estél, de valahogy annyira jó, és amikor megpróbálsz felkelni, az meg annyira nehéz - hogy inkább akkor nem is kell. Meggyőzöd magad, és visszaülsz.
A PHP egy nagyon könnyű nyelv. Lehet bonyolultan dolgozni benne, lehet trükközni, lehet vele művészi szinten bánni, de alapvetően egyszerű, mint a tök. Azért csinálták. Azért lett ilyen, hogy a kezdők, a nem túl bonyolultak is tudjanak vele mit kezdeni, hogy sok-sok weboldal szülessen, és ezek minél okosabb dolgokat tudjanak. A Javascript szintén egy kezesbárány: hamar túl vagy a bemutatkozó soraidon, egyszer csak már egész jópofákat tudsz csinálni, és ott meg is állsz, mert azt gondolod, hogy mindent tudsz, amit erről a dologról tudni érdemes.
És egyszer csak azt látod, hogy valaki ezért fizetni akar.
Ha pedig fizetni akarnak, akkor az a termék bizony jó. A piac törvényei szerint az márpedig egy eladható, === értékes produktum, és mint ilyen, büszkének kell lenned arra, hogy te állítottad elő. Valójában olyasvalami, amit a laikus hasznosnak ítél, mert a hátrányai csak később jönnek elő, és előre nem tudta őket beleírni a szerződésbe; de kifizette, nálad ott a pénz, nála ott a termék, viszonhallás. Még amikor elkezd neki szarul működni, elsőre akkor se azt fogja gondolni, hogy te valami ócskavasat sóztál rá, hanem gondolkodni kezd, hogy "kéne venni ugyanebből egy nagyobbat, mert ez nem bírja". És általában erre is téged kér meg, te pedig még több pénzt tudsz kérni érte - wallstreetül gondolkozva tehát már megint minden rendben van.
Amikor a sikered híre eljut a többiekhez, persze azonnal ők is olyanok akarnak lenni, mint te. Informatikusok, fehér köpenyes tudósok, akik egy nagy laboratóriumban titkos dolgokat állítanak elő, és rengeteget kaszálnak érte. Milliók egy weboldalért? Hja kérem. Ezt a tudást meg kell fizetni. És hogy mennyibe kerül elsajátítani? Ugyan már, hiszen tele van a web olyan tutorial meg reference anyagokkal, amikből pikpakk eljutsz a hello worldig, onnan meg már csak az a kérdés, hogy lorem ipsum helyett mit írj oda az ügyfélnek.
Van egy olyan lényege a programozásnak, amire ma egyszerűen nincs szükség.
A Gondolkodás.
Ez egy agyi folyamat, ami nagyon sok batteryt visz, és nem szívesen csinálod, ha anélkül is lehet. Márpedig lehet. A világ ma afelé megy, hogy kurva könnyű mindent megoldani egy szemernyi gondolkodás nélkül, maga az absztrakt problémamegoldás szinte az útburkolás mellé van sorolva, azt csinálják a betanított munkások, azt bárki tud, legyen készen egy csomó félmegoldás, mint a legó, és te majd abból építesz. Third party eszközöket sorakoztatsz fel egymás mellé, és esetlenül összekötöd őket; ha valamire nincs panelmegoldás, akkor lebeszéled róla az ügyfelet. Nem kellhet neki annyira, ha egyszer senki nem csinált még ilyet! És ha valami nem működik a másik valamivel együtt, akkor az egyikből letöltesz egy alternatív megoldást, mert olyan is van. És patchelsz, és vagdalkozol, és addig se kell gondolkozni, mert hamarabb készen van, ha nem kezded el.
És amikor igazán bajban vagy, és a sok könnyen megvásárolt out-of-the-box megoldáshoz kapott összes szabvány kábel összegubancolódik és nem tudsz lépni tőlük, és már nem érted, hogy mit mivel kötöttél össze és hová dugtad be a másik végét, akkor hirtelen rájössz, hogy mi hiányzik.
Fel kell hívni egy programozót!
Egy olyan igazit, aki nagyon vágja. Aki megérti, és beleássa magát, és megoldja "csak ezt a kis részt", a drótok összegabalyodását, a látszólag legfelső réteget a felhalmozott szarkupacban; a többi már menni fog, csak ebben az egyben segítsen, plíz. Merthogy határidőre kell, mert elvállaltad, mert könnyűnek látszott. És hát ezt a kis apróságot leszámítva könnyű is.
Csakhogy nagy ám a baj.
A programozók ugyanis időközben kihaltak. Tudod miért? Mert a te fajtád miatt elkezdett rájuk nem annyira lenni szükség. És most elmentek máshová, elmentek olyan pozíciókba, ahová kell a gondolkodásuk, kell az analitikus készségük, te pedig itt maradtál weboldalt csinálni. És lehet hogy egyszer, valamikor tudtál közlekedni a saját kódodban, és lehet hogy egyszer, valamikor fel tudtál kelni a székről. De a székből közben babzsákfotel lett, és te egy kibaszott gravitációs csapdában ülsz, és integetsz a végtagjaiddal.
De ne búsulj! Nézz csak körül. Szerinted a többiek mit csinálnak?
Igen.
Az egész mai webes informatika belőletek áll. És bocs, de sajnos aki nem esett hanyatt az első látványos "click and play" feliratú fotelnél, az már úton van egészen máshová.
Innen most nektek kell felállnotok.
